Ugrás a tartalomra

Fokozódik a hőség a jövő héten

Létrehozva
A jövő héten folytatódik a kánikula: a hét elején általában 30 és 35 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet, míg a hét végén már jellemzően 33-38 fok várható a legmelegebb órákban. Hétfőn még lehet zápor, zivatar, esetleg felhőszakadás, majd csökken a csapadék esélye.
Kép
Jövő héten, akár 38 Celsius fokig felmelegedhet a levegő hőmérséklete (illusztráció)

Hétfőn a nap első felében még nagyrészt zavartalan lesz a napsütés, de főként a Dunától keletre előfordulhatnak felhősebb, csapadékos tájak is. Délután másutt is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és ismét többfelé, több hullámban alakulnak ki záporok, zivatarok. Az intenzív csapadékgócokat felhőszakadás, jégeső, valamint viharos széllökés is kísérheti. Zivataroktól függetlenül az északias szél főleg a Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödhet. Délutánra általában 30 és 35 fok közé melegszik fel a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Kedden sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, zápor, zivatar kevesebb helyen fordulhat elő. Az északias szél nagyrészt mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban döntően 15 és 20 fok között várható, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken, magasabbak a vízpartoknál, a belvárosokban és a magasabban fekvő helyeken valószínűek. Délután 30-35 fok várható - számoltak be. 

Szerdán döntően derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, néhol zápor, zivatar nem zárható ki. Az északias szél megélénkül. Hajnalban jórészt 14-19 fokra van kilátás, délután 30-35 fok valószínű - tették hozzá.

Kép
Hőség illusztráció. Fotó: Horváth Csongor

Csütörtökön derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Az északias szél a keleti országrészben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 13 és 18 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között alakul - tudatták. 

Péntekre derült, napos, száraz idő ígérkezik, a légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz. Hajnalban javarészt 13-18 fokra lehet számítani, délután 32 és 37 fok között tetőzik a hőmérséklet - tájékoztattak. 

Szombaton derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz, a légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 12 és 22, a csúcsérték 32 és 38 fok között alakul - osztották meg. 

Vasárnap is derült vagy gyengén felhős, napos, csapadékmentes időnek van nagyobb esélye. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalra 13 és 23 fok közé csökken, délutánra 33 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet - zárták. 

Kép
Víz nélkül ne induljunk útnak! Fotó: Horváth Csongor

Címkék

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.
minap indito hunyadi utca
Délelőtt napos idő várható, déltől záporok is kialakulhatnak csütörtökön
BelföldKörnyezet
A délelőtti órákban még napsütéses idő várható, déltől záporok, zivatarok alakulhatnak ki a Kaposvár-Ózd tengely mentén.