Ugrás a tartalomra

Figyelem! Kiadták a riasztást Borsodra

Létrehozva
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére szerda éjfélig.
Kép
Zivatarfelhő Miskolc felett. Fotó: Kozma István Facebook
Zivatarfelhő Miskolc felett. Fotó: Kozma István Facebook

Szerdán észak felől határozottan csökken a felhőzet, s fordul naposra az idő egyre többfelé, ugyanakkor a délnyugati, nyugati, valamint az északkeleti vidékeken délután is maradhatnak felhősebb körzetek. Zápor, zivatar reggelig helyenként, holnap főleg délnyugaton, nyugaton, valamint északkeleten fordulhat elő. A nappali órákban sokfelé lesz erős, néhol viharos a szél, amely hajnalban a nyugatias irányból északnyugatira fordul. Emellett viharos lökések zivatarok környezetében is lehetnek - írta a HungaroMet Nonprofit Zrt.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki zivatar kialakulása miatt: elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Kép
Borsod riasztás

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 17 és 24 fok között várható, de a szélcsendes északkeleti vidékeken néhol ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 26 és 32 fok között alakul.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem találja ki, hova szeretne eljutni a Bohemian Betyars énekese
BelföldKultúraSzabadidő
Palágyi Máté „Kakas” bakancslistájának elején az Antarktisz áll. Vele beszélgettünk nyaralásokról, gyerekkori telelésekről, valamint mesélt arról is, mit csinál az együttes július 20-a után.
Sok napsütés várható kedden, amit az északi szél enyhít
BelföldKörnyezet
A napos, szeles időben a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 Celsius fok között valószínű.
A felhők hamarosan elhagyják hazánkat és újra kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Száraz, szeles idő várható hétfőn. A hőmérséklet csúcsértéke általában 26 és 31 Celsius fok között lesz.
viharfelhő
Megérkezett a hidegfront: tarol a szél
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére hétfő éjfélig.