Ugrás a tartalomra

Ilyen idő vár ránk a hétvégén: átmenetileg visszaesik a hőmérséklet

Létrehozva
Hétvégén döntően 30 és 35 fok között alakul a csúcsérték, azonban ez csak átmeneti lesz, mert vasárnaptól ismét melegszik az idő.
Kép
Kánikula Miskolc belvárosában
Hamarosan visszatér a kánikula. Fotó: Mocsári László

Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig

Szombaton a dunántúli tájak fölé érkezett felhőzet napközben kelet felé vonul a Dél-Alföldet is érintve, miközben délutánra szakadozik, csökken, így az ország délnyugati felén is egyre többfelé naposra fordul az idő. Másutt a napsütésé lesz a főszerep a többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Alapvetően száraz időre számíthatunk, azonban délelőtti órákig a nyugati, délnyugati országrészben még előfordulhat kisebb csapadék. Az északias szelet napközben ismét nagy területen kísérhetik élénk, északkeleten helyenként erős lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között valószínű. Késő este 17 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet - írja a HungaroMet Nonprofit Zrt.

Címkék

Ez is érdekelhet

időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.
Front halad át az országon keleti irányba csütörtökön
BelföldKörnyezet
Erősen megnövekszik a felhőzet, megélénkül a szél és egy-egy zivatar is előfordulhat.