Ugrás a tartalomra

Lezuhant egy magyar vadászgép

Létrehozva
Lezuhant a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe Szolnok mellett - közölte Magyar Péter kormányfő Facebook-oldalán hétfő délelőtt.
Kép
Képünk illusztráció egy gripenről. Fotó: Mocsári László

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között zuhant le ma délelőtt, 10 óra után néhány perccel a Magyar Honvédség egyik vadászgépe a szolnoki katonai bázison.

Az előzetes jelentés alapján személyi sérülés nem történt, a pilóta sikeresen katapultált, a civil infrastruktúrában kár nem keletkezett - adta hírül Magyar Péter bejegyzése alapján az MTI. 

A miniszterelnök közölte: a honvédelmi miniszter úton van a helyszínre és rövidesen tájékoztatást ad.

A honvédelmi miniszter videóban számolt be róla, hogy a jelenlegi állás szerint a mentőben van, életben van. Személyi sérülés nem történt, hiszen úgy tűnik a pilóta megtett mindent annak érdekében, hogy a honvédségi területen érjen földet a lezuhant gép - tájékoztatott a történtekről dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

A kivizsgálás folyamatban van, a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Ruszin-Szendi Romulusz a helyszínre Sándor Zsolt vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével közösen indult el a helyszínre, hogy pontos tájékoztatást tudjanak adni - olvasható a Magyar Honvédség honlapján

Címkék

Ez is érdekelhet

Mediterrán ciklon érkezik - így befolyásolja az időjárást pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így végre jelentős csapadék érkezhet - elsősorban az ország északnyugati fele fölé. Keleten is fog esni, de ott inkább záporok, zivatarok alakulhatnak ki, sőt néhol heves zivatarra is van esély.
Felhős csütörtökre számíthatunk, délutántól néhol zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
A felhőzet egyre jobban felszakadozik csütörtökön. Estétől esőre is számíthatunk, amit élénk szél kísérhet.
Derült, csapadékmentes szerdára számíthatunk
BelföldKörnyezet
Szerdán napközben derült idő valószínű, estétől megnövekedhet a felhőzet.
Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.