Ugrás a tartalomra

Kiesett a nadrágja zsebéből a pénz, amit ellopott

Létrehozva
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy férfival szemben indított, aki pénzt rabolt.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 18 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított március 7-én 14 óra körül egy ózdi lakásban figyelmetlen ismerősétől egy hirtelen mozdulattal pénzt vett el, majd a több tízezer forintot a nadrágjába rejtette.

A sértett megpróbálta visszaszerezni a pénzt, de a fiatal férfi ellökte őt, majd azt hangoztatta, hogy nincs nála semmilyen érték. Ezt bizonyítani is akarta, ezért letolta nadrágját, és ekkor a pénz a földre hullott.

Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal átadta az ügyészségnek.

(Címlapképünk csak illusztráció!)

Ez is érdekelhet

Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.
tűzoltó
Tűz ütött ki Szikszónál
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Kigyulladt a szemét Szikszó térségében csütörtök délután.