Ugrás a tartalomra

Veszélyeztette a közlekedőket - az M3-ason lekapcsolták

Létrehozva
A rendőrök az M3-as autópályán intézkedtek két román sofőrrel szemben, akik az általuk vezetett járműszerelvényekkel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedtek.
Kép
Forrás: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai  augusztus 30-án 16 órakor, majd 17 órakor az M3-as autópályán, a Geleji pihenőhelynél egy-egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek. A gépjárműveken egy, míg az utánfutóikon két személygépkocsi volt a rakomány. A sofőrök által vezetett szerelvények súlya a megengedett legnagyobb össztömeget egyik esetben több mint másfél tonnával, míg a másik esetben több mint három tonnával haladta meg. 

A tetten ért sofőröket a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőket három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Ez is érdekelhet

Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.
200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.