Ugrás a tartalomra

Népművészeti kiállítás nyílt Mezőkövesden

Létrehozva
Élő népművészet címmel pénteken megnyílt Mezőkövesden a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás észak-magyarországi és felvidéki regionális tárlata.

A matyófőváros közösségi házában a 650 benevezett népművészeti alkotásból 394 látható.

A megnyitón Fekete Péter, az Emberi Erőforrási Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára azt mondta: olyan alkotásokat vártak, amelyek a hagyományos népművészetből merítenek, de a 21. század kihívásainak megfelelően illeszkednek be környezet-, lakás- és viselet-, ajándéktárgy kultúránkba.
Mint mondta: manapság gyakran keressük a megújulást, a hagyományból merítő újszerű közelítéseket, a paradigmaváltást, az úgynevezett "huszonegyedik századiságot", népművészetünk pedig él és virul népművészeink kezei között."Öröm és büszkeség egy ilyen életteli világot egy ilyen kiállításon egyszerre, egy időben látni, jobban megismerni" - tette hozzá az államtitkár.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arról szólt a megnyitón, hogy a költségvetésben is megmutatkozik a kormány kultúra iránti elkötelezettsége, mert míg a baloldali kormány 2010-ben 171 milliárd forintot fordított kultúrára, addig a Fidesz kormány idén már 443 milliárd forintot, jövőre pedig ettől is 30 milliárd forinttal többet juttat ennek a területnek.

A pénteken megnyílt tárlatról szólva azt mondta: a magyarság népművészete határokon innen és túl gazdagságával, sokszínűségével tovább él és "még ma is csodálatos alkotások születnek a múlt hagyományainak nyomdokán, mert a hagyomány az, amely él a múltból, kapcsolódik a jelenhez és folyamatosan bővül a jelen múlttá válása által".
 

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.