Ugrás a tartalomra

Megnyitott a Zempléni Természettár

Létrehozva
Megnyitott a Zempléni Természettár a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban, ahol a régió területére jellemző állatvilágot bemutató új természettudományi látványtárt és korszerű múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítottak ki - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A természettudományi látvány- és tanulmánytár, valamint múzeumpedagógiai helyiség kialakításával a cél a Kazinczy Ferenc Múzeum közoktatást támogató tevékenységének bővítése volt. A korábban ki nem állított gyűjteményi anyag tudományos és ismeretterjesztő feldolgozásával az új tér a műtárgyak széleskörű hasznosítását szolgálja - olvasható a közleményben.

Mint írják, a korszerű, iskola- és környezetbarát szemlélettel kiépített oktatóteremben differenciált ismeretközvetítés valósítható meg az egyes korosztályoknak megfelelő módszerekkel. A mintegy 31 négyzetméteren többek között látványtári vitrineket, foglalkoztató és szemléltető eszközök tárolására alkalmas szekrényeket, könyvespolcokat és székeket szereztek be. A vitrinekben kiállítják a Zemplén területére jellemző állatok preparátumait, a fiókokban pedig az újonnan létesített rovardobozokban tárják az érdeklődők elé a környék rovarvilágát. A projekt keretében infokommunikációs eszközöket szereztek be, amelyek lehetővé teszik, hogy a kivetítővel egybeépített mikroszkópi kamerák segítségével mikroszkopikus élőlényeket is be lehessen mutatni.

A Petőfi Irodalmi Múzeum a múzeumi és levéltári intézményrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései tárgyú felhívásra adta be pályázatát még 2016-ban, mely az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával valósult meg az intézmény sátoraljaújhelyi filiáléjában, nettó több mint 42 millió forintos összeg felhasználásával. A Zempléni Természettár szeptembertől várja a foglalkozásra érkező tanulókat, oktatókat és minden kíváncsi érdeklődőt - áll az összegzésben.
 

Ez is érdekelhet

Nyertek a közlekedésiek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 6. forduló.
Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.