Ugrás a tartalomra

Faültetéssel mutattak példát

Létrehozva
Közel két tucat szil fát ültettek el csütörtökön Sajóvámoson az országos településfásítási program keretében.

Fél milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg a programot az Agrárminisztérium. A 10 ezer fő alatti lakosszámú települések pályázhattak, együttesen 12 ezer sorfát igényelhettek térítésmentesen. A minisztérium ezzel is ösztönözni szeretné a helyi lakosokat a faültetésre, biztatják őket, hogy minél aktívabban vegyenek részt ebben – mondta el a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Feldman Zsolt úgy fogalmazott: élhető, emberi léptékű, kényelmes és egészséges környezetet szeretnénk magunknak teremteni, és ehhez mindannyian hozzájárulhatunk.

Kép

Hozzátette: a környezet védelme érdekében országként és kis közösségekként is tudunk tenni. – Elmehetünk például bevásárolni biciklivel, vagy ha kevesebb műanyagzacskót használunk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, tudatosabban vásárolunk És ültethetünk fát – sorolta az államtitkár, aki megemlítette, hogy az állam nagyprojekteket, programokat indított a fűtéskorszerűsítéstől kezdve a vízgazdálkodásig, az erdőtelepítésig. És ide sorolhatjuk az ország-, valamint településfásítási programot is.

Kép

A programba – amelynek célja elsősorban a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények területének fásítása – önkormányzatok, a településen működő állami, önkormányzati és egyházi intézmények, valamint a civil szervezetek jelentkezhettek.

A 12 ezer fát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja a beérkezés sorrendjében, a készlet erejéig. A fák kiszállítását ősszel és tavasszal végzik, az ültetéseket a helyi közösségek szervezik és bonyolítják le. Településenként minimum 10, maximum 30 fa igényelhető, így legalább 400, legfeljebb 1200 település zöldítéséhez járulunk hozzá a programmal.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője a helyi közösségek részvételére hívta fel a figyelmet. Örömét fejezte ki amiatt, hogy Sajóvámos élhető település, sok beruházást tudtak itt megvalósítani.

– Felelősségünk van abban, hogy a környezetünkért tegyünk, hogy odafigyeljünk rá és egymásra. Az élet akkor lesz teljes és egész, ha ez megvalósul – hangsúlyozta.

Váradi Lajos, Sajóvámos polgármestere pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ha fát ültetünk, azt részben magunkért tesszük – de főleg: az utánunk következő generációkért.

– Bízunk abban, hogy ők is ilyen felelősséggel fogják majd követni példánkat – hangoztatta.

Ez is érdekelhet

Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.