Ugrás a tartalomra

Féltestvéreit zaklatta

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 16 éves férfi ellen három rendbeli szexuális erőszak bűntette miatt.

A fiatalkorú egy borsodi kistelepülésen együtt élt anyjával, annak élettársával és az élettársi kapcsolatból született tizenkettedik életévüket be nem töltött féltestvéreivel. 
2019. év nyarán és kora őszén – különböző időpontokban – több alkalommal, amikor a felnőtt családtagok azt nem láthatták, a vádlott a három gyermekkorú féltestvére – két fiú és egy lány – sérelmére, akaratuk ellenére szexuális cselekményeket végzett. 

A gyermekkorú sértetteket minden egyes eset után megfenyegette, hogyha bárkinek is beszélnek a történtekről, akkor baltával szétvágja a fejüket, agyonveri őket, illetve vallásos neveltetésükre is utalva, gyakran azt a kifejezést használta, hogy „az ördög elviszi őket”. 

A gyermekek nagyon féltek a vádlottól, ezért sem szüleiknek, sem a nagyszülőnek nem mertek szólni, míg 2019. szeptemberében az egyik ilyen szexuális erőszak után mindhárom gyermek elmondta a nagyanyjuknak, hogy mit tett velük a vádlott. 
Miután a vádlott megtudta, hogy a gyermekek feltárták a hozzátartozónak, hogy mit kellett átélniük, elmenekült a háztól. 

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a vádlottat a bíróság végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától és tevékenységtől, amely során tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását vagy gyógykezelését végezné.
 

Ez is érdekelhet

Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.