Ugrás a tartalomra

Akadozik az áramszolgáltatás több helyen

Létrehozva
A téliesre fordult időjárás miatt szerda éjféltől csütörtök kora délutánig kétszázhúsz helyen volt szükség tűzoltói beavatkozásra, három - északi és észak-keleti - megyében mintegy 7500 fogyasztási helyen szünetel vagy akadozik az áramszolgáltatás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
Kép
Forrás: Facebook

Mukics Dániel elmondta, hogy a tűzoltóknak a legtöbb helyen letört faágak, kidőlt fák miatt kellett beavatkozniuk, mert sok helyen leszakították az elektromos vezetékeket.

Emiatt - a 14 órás adatok szerint - Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint ezer, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mintegy 2500, Nógrád megyében hozzávetőleg 4000 fogyasztási helyen szünetel vagy akadozik az áramszolgáltatás - ismertette. Kiemelte: folyamatosan dolgoznak a tűzoltók és a szolgáltatók szakemberei az áramszolgáltatás helyreállításán.

Az erős szél több középületben is kárt tett: Tiszabercelen egy iskola tetejére dőlt fa, Várpalotán egy kollégium tetején a napelemeket, Pécsen egy egyetemi kollégium tetején több négyzetméteren a cserepeket, ugyancsak a baranyai megyeszékhelyen egy üzletház tetejét 15 méter hosszan bontotta meg a szél. Sárváron egy gimnázium tetőszerkezete sérült meg, Csóron a református templom tetejét bontotta meg az erős szél - sorolta Mukics Dániel.
Hozzátette, hogy számos, közlekedési baleset miatti műszaki mentéshez is riasztották a tűzoltókat: személyautók, kamionok ütköztek össze, fordultak keresztbe az úton és csúsztak árokba.

Mivel a hideg idő még napokig kitart, az OKF arra kéri az autósokat, hogy csak a téli útviszonyoknak megfelelően felkészített gépkocsival induljanak útnak. Azelőtt pedig tájékozódjanak az időjárási és útviszonyokról a met.hu és az utinform.hu oldalon. Ha valahol - például ónos eső miatt - narancs színű riasztás van érvényben, aki teheti, inkább ne induljon útnak - javasolta. Akik mégis útnak indulnak, azoknak érdemes a szokásosnál több üzemanyagot tankolniuk, a mobiltelefont teljesen feltölteniük, inni- és ennivalót is csomagolniuk.

Ha valaki bajbajutott autóst, járókelőt lát, értesítse a 112-es segélyhívót - kérte Mukics Dániel.

Ez is érdekelhet

„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.
Rendőrkézen a férfi, aki leszúrta az ismerősét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A rendőrség elfogta a taktakenézi emberölés gyanúsítottját.