Ugrás a tartalomra

Elrajtolt az észak-keleti régióban épülő városi elkerülő út projektje

Létrehozva
A HE-DO, a Soltút és a Strabag kivitelezésében zajló beruházást a 26-os főút elmúlt években tapasztalt jelentős forgalomnövekedése tette szükségessé.
Kép

Kedden délelőtt Sajószentpéter térségében letették a 260-os főút Sajószentpétert és Berentét elkerülő szakaszának az alapkövét.  

A beruházást a 26-os főút elmúlt években tapasztalt jelentős forgalomnövekedése tette szükségessé. Mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban fontos szerepet tölt be a főút: amellett, hogy kapcsolatot létesít Miskolc-Bánréve között, a magyar-szlovák határátkelő irányába, Miskolcot összeköti Kazincbarcika városával is. Az utóbbi években az M30-as autópálya Miskolcig tartó szakasza jelentős forgalmat generál Szlovákia felé Bánrévén keresztül, illetve a már megépült Miskolc északi elkerülő I. és II. üteme is ezt a hatást erősíti - derült ki a NIF sajtóanyagából.

Kép

Az új elkerülő út egy négyágú körforgalommal a 27-es főúthoz is csatlakozik, miután keresztezi azt. Az elkerülőről a 27-es főút a körforgalom mellett megvalósítandó direkt ágon is elérhető lesz. Az elkerülő út a 2606-os jelű Kazincbarcika- Múcsony összekötő útnál egy körforgalmi csomóponttal zárul.

A kétsávos másodrendű országos főúton nyolc új híd is létesül majd.

Mivel az elkerülő út a Sajó völgyében vezet, amely egykor a Sajó vízjárta árterülete volt, ezért a beruházáson belül vízrendezésre – vagyis mederkorrekcióra, meder- és partbiztosításra – is sor kerül.

A Sajó folyó mentén árvízvédelmi funkciókat ellátó töltések korrekciója is megtörténik, hogy a Sajó árvize esetén a lakóingatlanok védelme biztosított legyen. A beruházás befejezésének várható időpontja 2024 eleje.

Kép


A környezeti és gazdasági hatás is jelentős

Az eseményen Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese és Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője is részt vett. Juhász Zoltán emlékeztetett, a kormány tavaly decemberi döntése alapján 2024-ig összesen 430 milliárd forintot fordít négy kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfejlesztésre. A beruházások finanszírozásáról rendelkező kormányhatározat biztosítja a 26-os főút Sajószentpéter-Berente elkerülő kivitelezésének költségeit is. 

Demeter Zoltán elárulta, miután itt él, napi szinten tapasztalja a megnövekedett forgalmat és menetidőt, de a balesetveszélyt is. "Ennek az elkerülő útnak a jelentősége nem csak abban rejlik, hogy Kazincbarcikát elkerüli, a térség szempontjából nagyon fontos gazdaságélénkítő és környezeti hatással is bír” - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.