Ugrás a tartalomra

Fokozott fogyasztóvédelem 

Létrehozva
Idén karácsony előtt is próbavásárlásokon ellenőriz a fogyasztóvédelem. November közepétől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében huszonöt alkalommal indítottak vizsgálatot. Főleg az árak feltüntetését és az akciók helyességét figyelték. 
Kép
Illusztráció | Forrás: nol.hu

Az ünnepek közeledtével egyre jobban nő a forgalom az áruházakban. Ilyenkor az emberek vásárlási szokásai is megváltoznak. A tapasztalatok szerint még nagyobb a kereslet a szezonális termékek iránt.

November közepétől a fogyasztóvédelem is nagyobb hangsúlyt fektet a boltok ellenőrzésére: próbavásárlások alkalmával figyelik a többi közt azt, hogy az üzletek betartják-e az akciókat, vagy szabályosan mérik-e a húsokat, felvágottakat.

Az ellenőrök tizenhárom esetben találtak valamilyen szabálytalanságot. Ilyen esetben az üzletek vagy vállalkozások bírságra számíthatnak. A megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályának osztályvezetője, Horváthné Szendrei Szilvia elmondta: a fokozott ellenőrzések év végéig folytatódnak.

Ez is érdekelhet

Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.
Hengerelt a Vasút Bőcsött
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kupa, 2. forduló.
kormányablak
Új főispánt nevezett ki Magyar Péter Borsod-Abaúj-Zemplénben
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföld
Három főispánt nevezett ki a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlöny hétfői számából.