Ugrás a tartalomra

Segítségre van szüksége annak a sajószentpéteri mentős családnak, akiknek leégett a házuk

Létrehozva
Lakhatatlanná vált annak a mentős családnak az otthona, akiknél szerda reggel csaptak fel a lángok. A tragédiát feltehetően a kéményből kipattanó szikra okozhatta. Az öt tagú család számára jelenleg a város biztosít lakást, emellett több gyűjtés is indult.
Kép
Fotók: Mag Dóra/Miskolc Televízió

Drahos Miklós és felesége három gyerekükkel éltek sajószentpéteri otthonunkban. Az édesapa és legidősebb fia is mentősként dolgozik. Szerda reggel munkába indultak, fél órával később csörgött a telefon - elevenítette fel a családfő a Miskolc Televízió kamerái előtt.

- A feleségem bent aludt a gyermekemmel mikor szóltak neki, hogy ég a ház, nem akarta elhinni, és amikor kiszaladt akkor látta ő is, hogy hatalmas, lángokkal ég az épület, úgyhogy kiszaladtak úgy pizsamában, a szomszédunk segített, és ott húzták meg magukat addig, amíg történik az oltás. Szörnyű - részletezte a szerdai történéseket. 

A tetőszerkezet szinte porrá égett, a tűz megfékezése legalább egy óráig tartott. A belső térbe 8-9 köbméter víz került. A ház teljesen lakhatatlanná vált.

Kép

A Drahos család kályhával fűtött, feltehetően a kéményből kipattanó szikra okozhatta a tüzet. Hogy fel lehet e újítani a házat, egyelőre nem lehet tudni.
- Még a statikusokat most várjuk, hogy mondjanak egy végső ítéletet a házról, hogy felújítható e, vagy sajnos mindent nulláról kell kezdenünk - jelentette ki Drahos Miklós.

A történtek után többen is a család segítségére siettek, például a mentőszolgálat is.
„Alapítványon keresztül lehet pénzt utalni a bajtársaknak a Kazincbarcikai mentőállomáson keresztül, valamint személyesen is gyűjtést szerveztünk a bajtársak között, aki anyagilag nem tud segíteni, az használati tárgyakat ajánlott fel, valamint az újjáépítés során fizikai erejét ajánlotta fel a bajba jutott családnak - mondta a Híradónak Leskó Diána, a Miskolci Mentőállomás vezető mentőtisztje.

Kép

A család számára jelenleg Sajószentpéter önkormányzata biztosít lakást, emellett gyűjtést is szerveztek és rendkívüli települési támogatásban is részesültek.

Aki segíteni szeretne Drahos Miklós családjának, erre a linkre találja meg a részleteket.

A Miskolc Televízió tudósítását itt tekintheti meg: 

Ez is érdekelhet

Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.
Hengerelt a Vasút Bőcsött
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kupa, 2. forduló.