Ugrás a tartalomra

Átadták a termelői piacot Bőcsön

Létrehozva
Átadták a 118 millió forintból kialakított termelői piacot szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bőcsön.

Az eseményen Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, egy település életén az új vagy felújított közösségi terek tudnak sokat változtatni, a termelői piacok pedig ilyen, fejlődést biztosító helyszínek.
   
Ha a magyar mezőgazdaság értékeit kézzelfoghatóbbá akarjuk tenni, akkor a termelői piacoknak nagyon nagy jövője van, hiszen hazai termelők munkájával megtermelt, jó minőségű és egészséges terményeket lehet itt vásárolni - fogalmazott a miniszter.
   
A két és fél év alatt elkészült beruházást méltatva elmondta, a Magyar falu program keretében sikerült egy hulladék elszállítására alkalmas teherautót is beszerezni.
   
A kormány célja, hogy szélesítse a vidéki élet lehetőségeit és biztosítsa ugyanazokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket a nagyobb városokban lehet elérni - hangoztatta Gulyás Gergely.
   
Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, az itt élőknek fontos eredmény, hogy megépülhetett a termelői piac.
   
A piactér lehetőséget ad a helyi termelőknek terményeik gyors és helyben történő értékesítésre, egészséges jó minőségű élelmiszereket kínálva - erősítette meg a képviselő.
   
A Magyar falu programra kitérve Koncz Zsófia hangsúlyozta, a beruházások szinte minden magyar településen kézzelfogható fejlődést jelentenek.
   
A 118 millió forint értékű beruházást száz százalékban kormánytámogatásból valósította meg a bőcsi önkormányzat. Az épületben irodát, gombavizsgáló helyiséget, vizesblokkokat, raktárakat és két üzlethelyiséget alakítottak ki, a piac előtt parkolókat építettek.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Simán nyertek a volános hölgyek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság, 6. forduló.
A Vasút kapufákat, ellenfele gólokat lőtt
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 11. forduló.
Kiütéssel nyert a Népkert Volán
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 9. forduló.
Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.