Ugrás a tartalomra

Elítélték a fiatalkorú erőszakoskodót

Létrehozva
Három alkalommal is erőszakoskodott. A bíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet – tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője.
Kép
Fotó: illusztráció / Northfoto

Előkészítő ülésen hozott ítéletet az Ózdi Járásbíróság annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2022 áprilisában hátulról átkarolva magához szorította a sértettet és – azért, hogy vele akarata ellenére szexuális cselekményt végezzen – nadrágon keresztül megfogta annak nemi szervét. A sértett védekezés közben előre esett, ekkor a terhelt elfutott a helyszínről - fogalmazott a közleményben dr. Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője.

A vádlott néhány hét elteltével egy másik sértettet karolt át az utcán, saját nemi szervét hátulról a nő ruházatához érintette és aktust imitáló mozdulatokat tett. E cselekményét 2023 februárjában lényegében megismételte, de ekkor áldozatát a földre is rántotta, ráfeküdt, csókolgatni kezdte és megpróbálta nadrágját lehúzni. A lány sikítására a terhelt elszaladt – részletezte az esetet a szóvivő.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság szexuális erőszak bűntette miatt mondta ki bűnösnek és 3 év 3 hónap, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős.

Ez is érdekelhet

2026. május 09-én reggel barnamedve (Ursus arctos) észlelés történt az Aggteleki Nemzet Park déli részén, Égerszög település külterületén, egy szórón.
Figyelmeztetést adott ki az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Egy anyamedvét és a bocsát látta a természetvédelmi őr Borsodban.
rendőrök
Borsodi rendőrök mentették meg a bajba jutott apróságot
Borsod-Abaúj-Zemplén
Levélben köszönték meg a borsodi rendőrök segítségét.
Tiszaújvárosi robbanás: mindenki hazatérhetett a kórházból
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBaleset
Két dolgozó már a munkába is visszatért - közölte a Mol.
Hátba szúrta a testvérét egy felsőzsolcai férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.