Ugrás a tartalomra

Burger mámor: új generáció a pult mögött

Létrehozva
Sajószentpéter ismert szórakozóhelyéből lett a környék egyik legjobb hamburgerezője.
Kép

A településen, amit a 26-os főút szel ketté, korábban sem volt ismeretlen a Gerendás név. A 90-es évektől működő söröző nemrégiben új életre kelt: sör helyett húspogácsát mérnek. A váltás pedig annyira bejött, hogy

a szeptemberi Szaft 'N Burger versenyen, aminek felütése szerint az ország legjobb hamburgerét kereste a zsűri, a Gerendás Bistorante csapata két kategóriában is elvitte az ezüstöt.

A siker mögött a teljes irányváltás áll, amit az új generáció hozott a hely életében.

- A sörözőt nagyapámék kezdték, édesapám pedig folytatta, engem azonban nem vonzott ez a vonal. Gyerekkoromtól szeretek viszont főzni, és régóta érdekelt a street food világa – mondta Zádori Márk, aki nem csak a Gerendás konyháját vezeti, de ő az ízfelelős is az étteremben.

Kép

- Először még a kocsma és a burgerező együtt működött. A koronavírus idején átalakítottuk a helyet: a karantén után már egy vérbeli street food étterem nyílt ki ott, ahol korábban egy söröző zárt be.
A fiatal burger séf a Lévay József Református Gimnázium történelem szakára járt középiskolásként.

Kép

- Érettségi után elvégeztem a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikumban egy szakács szaktechnikus képzést. Remek oktatóim voltak, ennek hála csak tovább nőtt a lelkesedésem. Sok vlogot követtem a témában, igyekeztem még több tudásra szert tenni. Pár éve sikerült a Burger hazájába, az USA-ba is eljutnom, ahol egy hónapot töltöttem, és számos helyet teszteltem le. Ott kedveltem meg a BBQ vonalat is – meséli Zádori Márk, aki itthon is sorra látogatta a felkapott hamburgerezőket.

- A legtöbb ihletet a különböző főzőműsorokból nyerem. Meglátok egy hagyományos ételt, és arra gondolok, hogy kicsit átdolgozva ezek a kombinációk jól mutatnának egy buciban is – beszélt fő ihletforrásáról az ezüstérmes burgeres.

Kép
Terítéken a versenyburger

- Igyekszem egyedi ízvilágot megjeleníteni a tányéron, elrugaszkodni a ketchup-mustár-majonéz kombinációtól. A házi burgerszószunk például közel 20 alapanyagból áll. Friss angus marhából készült húspogácsa kerül a bucik közé – utóbbit szintén mi magunk készítjük. Volt egy beszállítónk, de változó volt a hamburgerzsemlék minősége – mondta Zádori Márk, aki saját kezébe vette a tésztát, és azóta minden reggelét buci sütéssel kezdi.

Kép
Fotók: Mocsári László

A Debrecenben rendezett Szaft 'N Burger freestyle kategóriájában is ezen a téren játszott leginkább az ízekkel: vaníliás puffancsot készített, aminek törtmandulával szórta meg a tetejét. Belülre füstös mangalica húspogácsa, érlelt sajt, grillezett bacon, fokhagymás majonéz, lilahagymalekvár és ruccola került. Márknak a profi kategóriába leadott versenyburgerét a hagyományos házi bucit angus húspogácsa és bourbon szósszal kent, smookerben füstölt császárhús bélelte, amit tovább gazdagított némi mustár, cheddar sajt, lyoni hagyma és a Gerendás házi szósza. Mindkét recept ezüstérmet érdemelt a szakmai zsűri szerint. Így – ha a címek nem hazudnak – jelenleg Sajószentpéteren ehetjük az ország második legjobb burgerét.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.