A tájékoztató szerint a rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.
Hangsúlyozzák, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.
A vármegye útjain május 20-a és május 26-a között történt közúti közlekedési balesetek során két esetben volt ittas, egyben pedig bódult sofőr az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor tizennégy ittas, illetve három bódult állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, azok elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.
Még mindig sokan ülnek ittasan a volán mögé veszélyeztetve ezzel mások életét
Létrehozva
Tizennégy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten, mielőtt még balesetet okozhattak volna – olvasható a police.hu oldalon.
Ez is érdekelhet
Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.