Ugrás a tartalomra

Jobb a felsőzsolcaiaknak, ha vigyáznak

Létrehozva
A rendőrök Felsőzsolca illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést augusztusban.

A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a, valamint a Rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. BM rendelet 26. §-a alapján fokozott ellenőrzést rendelt el augusztus 2-án 12 óra és augusztus 31-én 24 óra között Felsőzsolca város közigazgatási területén - írja a police.hu.

A rendőrségi portál bejegyzéséből kiderül: az ellenőrzés célja az esetlegesen bekövetkező bűncselekmények, illetve más jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása.

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.