Ugrás a tartalomra

A jó emberek Oscar-díján a közönség Galamb Alexet támogatta

Létrehozva
Az ország kedvenc roma pékje a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei embereknek ajánlja az elismerést.

 

Kép

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom minden évben díjazza azokat a személyeket, házaspárokat és kutatókat, akik a családokért, mások boldogulásáért, testi-lelki egészségéért, valamint a közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein. 2017 óta ismerik el az ország "legjeit" a Kopp Mária - Skrabski Árpád kutató házaspárról elnevezett díjat. Novemberben minden kategóriában döntés született, így idén is kiosztották a jó emberek Oscar-díjának titulált kitüntetést.

„Önök testesítik meg azt a sok jót, ami van a világunkban. Az alapítványunk fő célja, hogy a pozitív dolgokról kommunikáljon, Önöket pedig ki kell emelnünk, hiszen tevékenységükkel a remény fénycsóváiként rengeteget tesznek a helyi közösségeikért, a társadalomért!” - mondta Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke a Kopp-Skrabski-díjak átadó ünnepségén.

Az egyéni kategória közönségdíjasa Galamb Alex, pék-cukrász szakoktató, a Sütni jó! Alapítvány létrehozója, aki mélyszegénységben élő gyerekeket tanít pék és cukrászsütemények készítésére. Hernádnémetiben a saját házában kialakított sütödében áldozatos munkával segíti, inspirálja a gyerekeket a szabadidő hasznos eltöltésére.

Alex megkeresésünkre elmondta, még nem kapta kézbe a díjat, de látatlanban is nagyon örül neki. A borsodi roma pék - bár munkáját jutalmazták első sorban - azoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei embereknek ajánlja az elismerést, akik hittek benne. A díj mellé egyébkén 300 ezer forint jutalom is jár.

A díjazottak teljes listáját ITT olvashatják.

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.