Ugrás a tartalomra

A munkavédelem fontosságára hívta fel a figyelmet a kormányhivatal

Létrehozva
A munkabalesetben elhunyt, megrokkant munkavállalók emléknapjáról emlékezett meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal szerdán.

A korábbi évek hagyományait követve az emléknap tiszteletére szakmai előadásokkal színesített nyílt napra kaptak meghívást a vármegyében munkavédelmi szaktevékenységet végző vállalkozások, illetve a munkavédelmi területen foglalkoztatott szakemberek.

A munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapját először 1984. április 28-án a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartotta meg. 2012. augusztus 13-án a magyar kormány április 28-át a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapjává nyilvánította. Az emléknap alkalmából a munkavédelmi szakma és a munkavédelmi hatóságok országosan megemlékezéseket szerveztek, ahol a biztonságos, egészséges és a munkavállalók méltóságát tiszteletben tartó munkahelyek fontosságára hívták fel a figyelmet.

Az emléknap alkalmával rendhagyó munkavédelmi ellenőrzések lefolytatásával hívta fel a figyelmet a hatóság a munkavédelmi előírások betartásának szerepére, piros illetve sárga lap, valamint promóciós termékek átadásával.

A korábbi évek hagyományait követve az emléknap tiszteletére szakmai előadásokkal színesített nyílt napra kaptak meghívást a vármegyében a munkavédelmi szaktevékenységet végző vállalkozások, illetve a munkavédelmi területen foglalkoztatott szakemberek. A megjelenteket a Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály vezetője, Szikszai Szimonetta Judit köszöntötte, majd a rendezvényt Menyhárt Szabolcs főigazgató nyitotta meg.

A résztvevők az emlékezés gyertyájának meggyújtása mellett egyperces néma tiszteletadással adóztak a munkabalesetben elhunyt embertársaink emlékének. Az emléknap jelentősége mellett a munkáltatók, a munkavédelmi szakemberek és a munkavédelmi hatóság együttműködésének fontossága is kiemelt hangsúlyt kapott.

Az emléknaphoz kapcsolódóan szerdán terv szerinti munkavédelmi hatósági ellenőrzést is tartottak a kormányhivatal munkatársai. Ennek keretében egy veszélyes munkaeszközökkel is munkát végző foglalkoztatót ellenőriztek – emelőgépek használatát, karbantartását, dokumentált műszaki vizsgálatát és a kezelői jogosultságokat is vizsgáltak a tisztviselők. A munkavédelmi hatóság a munkavédelemre vonatkozó szabályok betartását állapította meg, a munkáltató biztosította az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges követelményeket.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.