Ugrás a tartalomra

Újabb autós, aki nem vette figyelembe a zebrán átkelő gyalogosokat

Létrehozva
Fél évre eltiltották a vezetéstől a sofőrt.

Alig néhány nappal ezelőtt vette fel egy Tesla kamerája Miskolcon, amint egy szülő gyermeke kezét fogva igyekszik át egy zebrán, azonban egy Toyota sofőrjét ez nem zavarta, és gyakorlatilag lassítás nélkül suhant el az orruk előtt. Hajszálon múlt a tragédia, csupán a gyereket kísérő felnőtt jó reakcióidejének volt köszönhető, hogy nem történt sérülés.

Íme:

 

Gyalogátkelőhely, fiatalok, figyelmetlen/türelmetlen sofőr, Borsod vármegye – ha nem is megszólalásig ugyanilyen, de hasonló esetet vett fel ezúttal egy közterületi kamera, amit a vármegyei rendőrség közösségi oldalán osztott meg hétfőn. Az első pillanatokban még semmi gyanús: a zebrához érkező autók szépen megállnak, a diákok sorban vonulnak át az úttest másik oldalára. A biztonság kedvéért még egy felnőtt is kíséri útjukat. Azonban érkezik – lassítva – egy kék Fiat Punto, és a sofőr úgy gondolja, hogy megpróbál átslisszanni a két részre szakadó csoporton.

 

Baleset szerencsére nem történt, a rendőrség azonban lekapcsolta, és amikor felelősségre vonták a sofőrt, annyit válaszolt a tájékoztatásuk szerint, hogy „nem értem, mi a gond”.

65 ezer forint bírság, 6 hónap eltiltás a vezetéstől – kérdezhetnénk: megérte?
 

Ez is érdekelhet

Azt akarta, hogy elvigyék a rendőrök – maga hívta a 112 segélyhívót
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2025. október 12-én – egész napos italozást követően és élettársával való vita után – sajóvelezdi otthonából késő este felhívta a 112 segélyhívót, mert szerette volna, hogy elvigyék a rendőrök.
Aranyérmes a MEAFC
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Kosárlabda: a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfi felnőtt bajnokság helyosztó mérkőzéseit.
Több millió forintot zsebeltek be a kristállyal kereskedő dílerek, de elfogták őket
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.