Ugrás a tartalomra

Arany nyakláncot loptak, börtönbüntetésre ítélték őket

Létrehozva
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy borsodi kisvárosban található ékszerboltból magukhoz vettek egy arany nyakéket.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a női és férfi vádlottak 2023 szeptemberében a délelőtti órákban bementek egy ékszerboltba anélkül, hogy előzetesen megállapodtak volna lopási cselekmény elkövetésében. A férfi számára az üzlethelyiségben vált egyértelművé az asszony lopási szándéka, mikor megkérte őt a nő, hogy takarja el. A férfi ennek eleget téve úgy helyezkedett a kirakat melletti üveges pultnál, hogy az elsőrendű vádlottat eltakarja, miközben ő magához vett és ruházatába rejtett egy közel 600.000 Ft értékű arany nyakéket, majd távoztak az üzletből - közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írják: a lopási kár nem térült meg.

Hozzáteszik: a járásbíróság a vádlottakat nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettében találta bűnösnek, melyet a férfi bűnsegédként követett el. Ezért az elsőrendű vádlottat 1 év 10 hónap letöltendő, míg társát 1 év végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadágvesztésre ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság az elsőrendű vádlott beismerő vallomását, illetve a másodrendű terhelt részbeni beismerését. Súlyosító körülmény volt mindkét vádlott esetében a büntetett előéletük, és a nő esetében speciális bűnismétlő volta.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség és a másodrendű vádlott védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, az elsőrendű vádlott és védője, valamint a másodrendű vádlott tudomásul vette az ítéletet - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.