Ugrás a tartalomra

Megszökött az éhező kutya

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített állatkínzás bűntette miatt, aki udvaron kikötve tartott kutyáját három hónapig éheztette, míg a kórosan lesoványodott eb megszökött.

A vádirat szerint a vádlott 2023. őszén egy borsodi kisvárosban lévő lakóháza udvarán tartotta közepes testű, keverék kan kutyáját. Az ebet egy leborított vashordó mellett kikötötte. Nem gondoskodott megfelelő módon az elhelyezéséről, takarmányozásáról, legalább három hónapon keresztül nem etette, a kutya kórosan lesoványodott, alultáplált állapotba került - írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Az eb bőrbetegségét sem kezelte, az állatban az éhezés következtében félelemérzet alakult ki, a vádlott magatartása átlagot meghaladó szenvedést okozott a kutyának.

Az eb 2023. november közepén megszökött, a környezetben lévő egyik ház teraszán vackolta be magát, a tulajdonos rendőri segítséget kért, az állat így alapítványhoz került, az egészségügyi ellátás és gondoskodás következtében állapota gyorsan javult.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben közérdekű munka büntetést indítványozott - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.