Ugrás a tartalomra

Tárogatós világtalálkozót rendeznek Szerencsen és Vaján

Létrehozva
Hetedik alkalommal rendez tárogatós világtalálkozót a szerencsi Rákóczi várban és a vajai Vay Ádám kastélyban a Rákóczi Tárogató Egyesület.
Kép
20230621_tarogato_large_szerencs.hu_.jpg
A tárogató tradicionális magyar hangszer, azaz hungarikum. Fotó: szerencs.hu

A szervezők felhívásukban emlékeztettek, a tárogatót magyar hangszerként ismerik az egész világon, része a magyar értéktárnak, emellett kiemelkedő magyar nemzeti érték és Hungarikum címet is kapott. Hozzátették, a Rákóczi Tárogató Egyesület évente országos találkozót, ötévente pedig világtalálkozót szervez - adta hírül az MTI. 

A július 3. és 10. között tartandó találkozó két programrészből áll. Az esemény első felében Szerencsen szakmai előadásokat és hangversenyeket tartanak, valamint tárogató- és fuvolakészítők mutatkoznak be. Azt írták, a szakmai programokon országosan és nemzetközileg elismert szakemberek számolnak be a tárogatókutatás legújabb eredményeiről és minden résztvevő bemutatkozási lehetőséget kap. A magyar és más népek zenéje mellett a klasszikus, a jazz és a kortárs zene is megjelenik a találkozón, aminek résztvevői a szerencsi és a sárospataki Rákóczi várban, illetve a sátoraljaújhelyi Bortemplomban is koncertet adnak - számoltak be. 

A július 6-tól világtalálkozó a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vaján folytatódik, ahol a külföldi résztvevőknek népzenei mesterkurzus tartanak elismert művészek közreműködésével. A tárogatósokból egy Nemzetközi Tárogató Együttes alakul, amelynek tagjai különböző helyek, egyebek mellett templomokban és kiemelt nemzeti emlékhelyeken is koncertet adnak - tudatták. 

A találkozó zárásaként július 10-én az Óbudai társaskörben adnak hangversenyt - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.