Ugrás a tartalomra

Vakfolt: a korlátozás ellenére is energiaitalhoz juthatnak a tizennyolc év alattiak

Létrehozva
A szabályozás életbe lépett, de az automatákra vonatkozó részletszabályok még váratnak magukra.
Kép
Az energiaitalok továbbra is legálisan forgalmazhatók és fogyaszthatók, az új rendelkezés kizárólag a 18 éven aluliak vásárlását érinti.

Június 11-étől életbe lépett a korlátozás: a parlament döntése értelmében 18 éven aluliak számára tilos energiaitalt eladni vagy felszolgálni.

Azok a kereskedők, akik megszegik ezt, a jövőben kemény büntetéssel számolhatnak. A döntést azzal indokolták, hogy a fiatalok körében népszerű energiaitalok túlzott fogyasztása súlyos egészségügyi kockázatot jelent a magas koffein- és cukortartalom megterhelheti a fejlődő szervezetet, negatívan befolyásolhatja a szív- és idegrendszert, valamint alvászavarokat és koncentrációs problémákat okozhat.

Energiaitalnak számít az a termék, aminek a koffeintartalma meghaladja a 15mg/100ml mennyiséget, illetve valamelyik összetevője tartalmaz ginsenget, L-arginint vagy legalább 10 mg/100 ml mennyiségű taurint vagy ezek kombinációját – írja a rendelet.

Fontos kiemelni, hogy az elfogadott szabályozás nem az energiaitalok betiltásáról szól: Magyarországon az energiaitalok továbbra is legálisan forgalmazhatók és fogyaszthatók. Az új rendelkezés kizárólag a 18 éven aluliak vásárlását érinti. 

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerint egészséges felnőttek naponta akár 400 mg koffeint is biztonságosan fogyaszthatnak.

Az eladók fokozottan odafigyelnek a korlátozás betartására.

– Alkoholos italokat nem árulunk, ezért kicsit új nekem ez a rendszer – mondta az egyik belvárosi üzlet pénztárosa, aki inkább biztosra megy. 

– Ha valaki húsznak tűnik, inkább attól is elkérem a személyit. Nem hiányzik egy bírság 

– hangoztatja az eladó.

Kép
Az italautomaták egyelőre vakfoltnak számítanak
Az italautomaták egyelőre vakfoltnak számítanak. Fotó: multistore.hu

Sok étteremben is árulnak energiaitalt, így a pincéreknek is figyelniük kell.

– Ha egy társaság például öt üveg vizet, és egy energiaitalt kér, megkérdezem, kinek lesz az energiaital. Ha fiatalnak tűnik, kérek személyit – árulja el a módszerét egy éttermi alkalmazott, aki hozzáteszi, valóban komolyan veszik a szabályozást, tőle is minden reggel elkérik a korát igazoló okiratot, pedig többnyire ugyanabban a boltban vásárol.
Az alkoholos italt árusító szórakozóhelyek és a dohányboltok számára nem jelent túl nagy feladattöbbletet a korlátozás, hiszen a 18 éven aluliakat amúgy is legfeljebb üdítővel szolgálhatják ki.

Van azonban egy értékesítési mód, ami – egyelőre – szürke zónának számít. A különböző üdítő automaták ugyanis nem kérnek személyit, csak pénzt. Bár néhány ilyen gépben már lecserélődött a termékpaletta, sok helyen látni energiaitallal feltöltött automatákat.

„Az automaták esetében jelenleg szintén a hivatalos részletszabályokra várunk. Amennyiben a jogszabály konkrét előírásokat tartalmaz az automaták működésére vonatkozóan, természetesen gondoskodunk azok maradéktalan teljesítéséről.” 

– írta megkeresésünkre a HELL ENERGY Magyarország Kft.

Válaszukban azt is kifejtették, nem feltétlenül a szabályozást tartják a megfelelő eszköznek a fiatalkorúak egészségének védelmére.

„Úgy véljük, hogy a tudatos fogyasztói döntések elősegítését célzott tájékoztatással és edukációval érdemes támogatni – ez hosszú távon is fenntartható és arányos megközelítést jelentene. Az Európai Unióban e kérdésben nincs egységes szabályozás: sem Németországban, sem Ausztriában – ahol az egészségtudatosság kiemelkedő –, de az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban sem vezettek be hasonló korlátozást.” – foglal állást a kérdésben az energiaitalt gyártó vállalat.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a véradási kampány a vármegyében
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A következő hétre is meghirdette a véradási lehetőségeket az Országos Vérellátó Szolgálat, aki teheti segítsen embertársain.
Diákot vert, felfüggesztettet kapott a kollégiumi felügyelő
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi éjszakai szolgálat során került szóváltásba egy diákkal, akinek hátracsavarta a kezét, majd többször meg is ütötte a fiút.
Elismeréseket vehettek át Borsod-Abaúj-Zemplén megye tűzoltói Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségen.Fotó: Szőke Péter BM OKF
Elismerték a borsodi tűzoltók munkáját, íme a díjazottak névsora
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
Elismeréseket vettek át Borsod-Abaúj-Zemplén tűzoltói Budapesten.
A mammográfia nem gyógymód, de életet menthet
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Évente több mint kétezer nő hal meg rosszindulatú emlődaganat miatt Magyarországon. A korai felismeréssel ez a szám drasztikusan csökkenhetne. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja.