Ugrás a tartalomra

Halálos tűz Serényfalván

Létrehozva
Szerda reggel érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Serényfalván kigyulladt egy családi ház melléképülete.
Kép
tűzoltó
Egy halálos áldozatot követelt a tűz. Fotó: Freestock (illusztráció)

Az Ady Endre úton lévő ötven négyzetméteres ingatlan tizenkét négyzetméteres nyári konyhája égett teljes terjedelmében. Az ott lakó, hatvanas éveiben járó nő életét már nem lehetett megmenteni.

A tűzoltók egy gázpalackot kivittek az épületből, megelőzve ezzel, hogy az felrobbanjon, majd eloltották a lángokat. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni.

Nyáron átlagosan naponta tizennégyszer riasztják égő lakóházhoz a tűzoltókat. A lakástüzek jellemzően elektromos okokra, főzésre, dohányzásra vagy kerti égetésre vezethetők vissza. A tragédiák megelőzésének legjobb módja, ha az otthonunkba füstérzékelőt telepítünk - figyelmeztet a Katasztrófavédelem.

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.