Ugrás a tartalomra

Mobiltolvaj országbérlettel

Létrehozva
Miskolcon lopott, Kecskemét felé menekült, Mezőkövesden fülelték le a berhidai férfit.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járőrei június 30-án 15 óra után sikeresen elfogtak egy 30 éves berhidai férfit, aki két nagy értékű mobiltelefont lopott el egy miskolci szaküzletből. Egy Kecskemét felé tartó buszjárattal próbált elmenekülni, azonban a gyors rendőri munkának köszönhetően Mezőkövesden azonosították, és intézkedtek vele szemben - írja a police.hu.

A járőrök a férfit a korábban beszerzett, és a rendőrség saját információs csatornáján megosztott fényképek alapján felismerték egy távolsági buszon, majd igazoltatták. A ruházat- és csomagátvizsgálás során két – közel egymillió forint értékű – mobiltelefon került elő az illető övtáskájából. A tolvajt a rendőrök előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra, beismerte a bűncselekmény elkövetését - tájékoztat a portál. Az egyenruhások azt is megállapították, hogy a férfi ellen korábban körözést adott ki a budapesti XI. Kerületi Rendőrkapitányság.

Címkék

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.