Ugrás a tartalomra

Falnak rongyolt egy autó Ózdon

Létrehozva
A baleset az Akácos út és a Gyár utca kereszteződésében történt.
Kép

Falnak ütközött egy személyautó Ózdon, a Gyár utca és az Akácos út kereszteződésében – írja honlapján a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A balesethez a városi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a gépkocsit. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra lehet számítani.

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.