Ugrás a tartalomra

Idén is élővé teszik a költészetet

Létrehozva
Az V. Rimay Költészeti Fesztivál ezúttal is számos vidéki helyszínre viszi el kortárs költőinket.
Kép
Papp Ferenc
Fotók: Mocsári László

A szeptember 8-án, hétfőn kezdődő ötnapos eseményről a Rimay János Alapítvány elnöke beszélt szerdán, a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Miskolcon. Mint arra Papp Ferenc kitért: céljuk továbbra is az, hogy a kisebb településekre is eljuttassák kortárs költőinket.

Az eseményeket ezúttal is Északkelet-, Kelet-Magyarországon és az ezekkel határos régiókban bonyolítják le. Idén Sárospatak, Tokaj, Szerencs, Sátoraljaújhely és Kisvárda szerepel a hazai állomások közt. Míg a határon túli települések közül a felvidéki Nagykaposon lesznek programok.

Sok más Kossuth- és József Attila-díjas szerző mellett Lövétei Lázár László, Kemény István és Serfőző Simon költő is föltűnik majd a rendezvényen, melynek nyitónapján a Sárospataki Bodrog Hotel konferenciatermében Fecske Csabára emlékeznek.

Kép
rimay_kolteszeti_fesztival_250903ml-5.JPG

Az idén februárban elhunyt költőnek – tudtuk meg a sajtótájékoztatón megjelent Kulin Borbála irodalomtörténésztől, egyben a Vörös Postakocsi című irodalmi-művészeti folyóirat szerkesztőjétől – a fesztivál apropóján kiadott antológiában több írás is emléket állít.

A zene az idei fesztiválon is kulcsszerepet kap. Somorjai Lehel, a Mintha zenekar vezetője hangsúlyozta: koncepciójuk lényege, hogy a felolvasásokat megszakítsa a muzsika – akárcsak egy-egy megzenésített vers formájában is.

Mint azt a szervezők kiemelték: a jövő pénteken záruló rendezvényt elsősorban az iskolákra szabták, hogy ezzel is közelebb vigyék a magyar költészetet a fiatalokhoz. Így ugyanis testközelből tapasztalhatják meg azt a diákok, hogy a költők köztünk élnek.

Kép
Rimay Költészeti Fesztivál

Ez is érdekelhet

A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.
Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.