Ugrás a tartalomra

A vármegyei kórházban már égnek a mécsesek

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház mécsesgyújtással emlékezett elhunyt munkatársaira szerdán.
Kép
Kórházi mécsesgyújtás az elhunyt munkatársak emlékére
Elhunyt munkatársaikra emlékeztek a vármegyei kórház dolgozói. Fotó: Mocsári László

A közelgő mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából idén is elhunyt munkatársaikra emlékeztek a vármegyei kórház dolgozói szerdán délelőtt. Az „Isteni Irgalmasság” Ökumenikus Kápolnában a négy nagy történelmi egyház helyi képviselői igeszolgálattal és áldással tették emelkedetté a megemlékezést, közösen imádkozva azokért, akik életüket az egészségügy szolgálatában töltötték. A kápolna falának tövénél elhelyezett kegyeleti gyertyák az elmúlt esztendőben távozottakra emlékeztetnek.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

- Egész életünkben azért küzdünk, hogy elkerüljük a halált, mégis az a feladatunk, hogy reménnyel folytassuk a munkánkat. Ilyenkor mindannyian arra kell gondoljunk, hogy hamarosan kezdődik az advent, az új világ, az új élet. Új orvosok, új ápolók érkeznek, hiszen az élet körforgását nem tudjuk megakadályozni. Nagy szeretettel és örök hálával gondolunk azokra, akik azért dolgoztak, hogy minél kevesebb ilyen búcsúra legyen szükség - fogalmazott Valikovics Attila orvosigazgató-helyettes.

Ez is érdekelhet

Több hektáron kigyulladt az aljnövényzet egy erdős területen
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Kigyulladt az avar és az aljnövényzet Boldogkőújfalu külterületén, egy erdőben.
Kifosztássá fajult a kéretlen segítség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette miatt, aki az időskorú nőt tiltakozása ellenére lépcsőn vezette, majd szatyrából eltulajdonította a pénztárcáját.
MÁV pályakarbantartás
Éjszakai zajjal járó munkavégzés várható több miskolci vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolc–Hidasnémeti és a Miskolc–Nyíregyháza vonalak több szakaszán, illetve Mezőkövesden végez éjszakai zajjal járó munkát a MÁV - értesültünk a MÁV Kommunikációs Igazgatóságának sajtóközleményéből.
tűzoltó katasztrófavédelem
Több hektáron ég az aljnövényzet Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
A tűzoltók már a helyszínen vannak.