Ugrás a tartalomra

Drámai pillanatok a Megasztárban: eldőlt, ott lesz-e Ádám Attila a döntőben

Létrehozva
Szombat este hat versenyző reménykedett abban, hogy a Megasztár fináléjába jut. Köztük a borsodi Ádám Attila.
Kép
Ádám Attila Megasztár elődöntő
Ádám Attila a Megasztár elődöntőjében. Forrás: TV2

Az adás első felében minden énekes színpadra állt egy-egy dallal, az első kör után pedig búcsúztak egy versenyzőtől.

Ádám Attila a Váradi Olasz slágerével, a Szeretlek is meg nem is dallal érkezett. Curtis nem hitt a szemének, hogy egy férfi neki énekel szerenádot. Nem gondolta volna, hogy egyszer egy férfi fog neki szerelmes dalt énekelni.

De nekem többet kell udvarolni

- mondta.

Megköszönte Ádám Attilának, elégedett volt a produkcióval is. Bizonyos szempontból sosem fogja elfelejteni. Összességében minden zsűritag megdícsérte.

Te egy karakter vagy, te idevaló vagy

- mondta mestere, Herceg Erika.

Az első kör után Szabó Kamilla Lilla távozott a döntő előtt.

Még fokozottabb lett a hangulat a Megasztárban

A második körben újabb dallal kellett bizonyítaniuk az énekeseknek, hogy ott a helyül a döntőben.

A Koral – Homok a szélben slágerével érkezett Ádám Attila.

Az első dal után nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, most viszont csalódottságát fejezte ki a zsűri. Tóth Gabi szerint Ádám Attilának még nem szabadott volna elénekelnie ezt a dalt. Marics Peti és Curtis is osztotta a véleményét. Így csillagot nem kapott, a szavazók kezében volt Ádám Attila sorsa.

Ők lesznek a Megasztár döntőjében

Kedl Olívia és Lengyel Johanna biztos továbbjutó volt. Ádám Attila, PYFU és Bíró Csongor maradt a színpadon. Feszült pillanatok következtek.

Végül megszületett a végeredmény: Ádám Attila és PYFU bejutott a döntőbe, Bíró Csongor búcsúzott a Megasztártól.

Ádám Attila hatalmas erővel készül a fináléra

Bejutottam a Megasztár 8. évadának fináléjába. Nagyon-nagyon hálás vagyok Istennek, és mindenkinek, aki szavazott rám és ilyen sokan támogattatok. El sem tudom hinni, alig fogom fel, mi is történik. Most hatalmas erővel készülök a fináléra

- írta Ádám Attila.

Ez is érdekelhet

véradás
Véradással több ember életét is megmenthetjük
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Mályiban, Sátoraljaújhelyen és Vizsolyban nyílik lehetőség véradásra a megyében május 18. és 22. között.
Volt élettársára gyújtotta a házat
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt, aki tudva arról, hogy volt élettársa, annak új párja és még egy férfi otthon tartózkodnak, rájuk gyújtotta a házat.
Kérdőre vonta, majd megszúrta a sértettet egy fiatal Serényfalván
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2026. május 11-én délután odalépett a sértetthez a Serényfalva külterületén lévő buszmegállóban, őt kérdőre vonta egy testvérét ért incidens miatt, s miután a sértett nemleges választ adott neki, a terhelt – vélhetően egy pillangókéssel – a hasán és a veséjénél megszúrta.
Súlyosan bántalmazhatta feleségét egy ónodi férfi - letartóztatták
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak az ónodi férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint évek óta bántalmazta feleségét.