Ugrás a tartalomra

Szigonypuskával lövöldözött a nyékládházi tónál

Létrehozva
Búvárszigonnyal horgászott, majd családjával halőrökre támadt egy férfi.

Orvhalászat vétsége és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki még 2022 májusában búvárszigonnyal horgászott egy Nyékládháza melletti tónál, majd próbálta magát kivonni a halőrök intézkedése alól.

Búvárfelszerelésben horgászott, és szigonypuskával lőtt

A Miskolci Járásbíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott férfi az eljárás során ismeretlenül maradt társával együtt búvárfelszerelésben horgászott, és szigonypuskával meglőtt egy – adott időszakban tilalommal érintett – harcsát.

A búvárszigony a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény alapján halgazdálkodási területen tiltott eszköznek minősül.

Elmenekültek a halőrök elől

Állampolgári bejelentésre megjelent a helyszínen két halőr, akik láttán a vádlott és társa menekülőre fogták. Az egyik halőrnek sikerült a terhelt elé kerülnie, társát azonban nem tudták feltartóztatni. A halőr bemutatkozott, közölte ebbéli minőségét és felszólította a vádlottat, hogy a halat és a felszerelését tegye le, igazolja magát, ám ő ellenállt, adatait nem közölte és próbált elszaladni.

Időközben a másik halőr is odaért hozzájuk, elkapta a vádlott karját, aki azt olyan módon rántotta ki kezéből, hogy a sértett a földre zuhant. Ezután már ketten próbálták lefogni a hevesen rúgkapáló terheltet, aki csak akkor csillapodott le, amikor egy hangoskodásra felfigyelő férfi elmagyarázta, miért kellene a halőrökkel együttműködnie. A vádlott ekkor már nyugodtan, a halőrökkel együtt várta a rendőrök kiérkezését, ám a helyszínen megjelent a családja: apja, anyja, testvére és annak barátja.

Gázriasztó fegyver is előkerült

A szülők – az ügy II. és III. rendű terheltjei – kiabálva, fenyegetőzve kérték számon a halőröket. A II. rendű vádlott apa agresszív magatartásának hatására az egyik sértett töltetlen gázriasztó fegyverét is maga elé emelte védekezésképpen, míg a másik sértett tenyerét tartotta ki, amelyet a II. rendű vádlott mellkasával lökdösött, míg életveszélyesen, ordítva fenyegetőzött. Az I. rendű vádlott testvére videófelvételre próbálta rögzíteni az eseményeket, amikor azonban az egyik sértett megkérte, hogy ne tegye, párja, a IV. rendű vádlott ráförmedt és kiabálni kezdett vele. A cselekménynek a rendőrök kiérkezésének híre vetett véget.

A halőrök közfeladatot ellátó személynek minősülnek.

Büntetőeljárás indult

A bíróság az I. rendű vádlottat orvhalászat vétsége és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, míg a többi terheltet csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és őket a rendiség sorrendjében 2 év, 1 év 6 hónap, valamint 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelyek végrehajtását 3 év 6 hónap, 2 év, illetve 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet nem jogerős, az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.
Valamennyien levizsgáztak
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: szakmai napot tartottak Vecsésen, ahol (vár)megyénk „csőszei” is teszteltek.