Ugrás a tartalomra

Több útszakaszt is lezártak Borsodban az áradások miatt

Létrehozva
Számos útszakaszt zártak le a Sajó és az Ipoly áradása miatt.

Az Útinform péntek késő délutáni tájékoztatása szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lezárták a 2603-as jelű, Sajókaza és Aggtelek közötti utat a 26-os főút és Sajókaza között. Kerülni Szuhakálló és Múcsony irányába lehet.

A Magyar Közút putnoki mérnökségének szakemberei pedig azt közölték, hogy lezárták a 2523-as jelű Putnok–Borsodbóta összekötő utat az 1+600 és a 3+000 kilométerszelvények között a putnoki és a sajóvelezdi elágazás között. Kerülni Ózd irányába lehet.

Ugyancsak lezárták a 2527-es jelű Vadna–Sajóvelezd összekötő út 26-os főút és Sajóvelezd közötti részét. A település Ózd irányából megközelíthető. A 26103-as, Sajógalgócra vivő bekötőút az emelkedő vízszint miatt járhatatlan. A település autóval országos közúton nem közelíthető meg.
 

Ez is érdekelhet

Azt akarta, hogy elvigyék a rendőrök – maga hívta a 112 segélyhívót
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2025. október 12-én – egész napos italozást követően és élettársával való vita után – sajóvelezdi otthonából késő este felhívta a 112 segélyhívót, mert szerette volna, hogy elvigyék a rendőrök.
Aranyérmes a MEAFC
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Kosárlabda: a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfi felnőtt bajnokság helyosztó mérkőzéseit.
Több millió forintot zsebeltek be a kristállyal kereskedő dílerek, de elfogták őket
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.