Ugrás a tartalomra

Figyeljünk egymásra, hogy senkiből se legyen „kis gyufaárus lány”!

Létrehozva
Fedél nélkül maradt embertársaink számára a téli időszak különösen veszélyes lehet. Odafigyelésünkkel életet menthetünk.
Kép
Képünk illusztráció

November végén, december elején megnövekszik a hajléktalanokkal kapcsolatos bejelentések száma nemcsak Miskolcról, de a kisebb településekről is, ezért krízisidőszakot rendelnek el. A fedél nélkül élőkkel foglalkozó szakemberek ilyenkor felszerelkeznek a hidegebb időszakra. Viszont kis odafigyeléssel mi is tehetünk azért, hogy senki ne fagyjon meg az utcán. 

- Diszpécserszolgálatunk a krízisidőszak kezdetét megelőzően megszervezte a krízisnyitó kerekasztalt, ami egy városi szintű szakmai egyeztetés. A résztvevő, elsősorban hajléktalanokat ellátó intézmények beszámoltak róla, hogy mekkora kapacitással indulnak neki a krízisidőszaknak, amikor plusz férőhelyeket biztosítanak az utcán élő hajléktalanoknak – nyilatkozta szerkesztőségünknek Kocsenga Anton, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Regionális Diszpécserszolgálatának vezetője. 

Krízisautó járja a vármegyét

Hozzátette, megbeszélték a krízisautóknak is a feladatait, amelyek a diszpécserszolgálat két vármegyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves – közlekednek hétköznapokon munkaidőn kívül, hétvégéken és ünnepnapokon. Nógrád vármegyét a Magyar Vöröskereszt autója látja el. Hétköznapokon munkaidőben, Miskolcon belül pedig a területért felelős – Máltai Szeretetszolgálat, Vöröskereszt, Napfényt az Életnek Alapítvány - utcai gondozószolgálata intézkedik. 

Kép
Máltai krízisautó. Fotó: maltai.hu
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik krízisautója szolgálat közben. Fotó: maltai.hu

Elmondta, a krízisautók fel vannak szerelve: takaróval, ruhával, élelmiszerrel, meleg itallal, gyógyszerrel, kötszerrel, különösen az azonnali krízishelyzetek kezelésére. Továbbá azok számára, akik nem szeretnének bemenni semmilyen szociális intézménybe. 

Jelezzünk a diszpécsereknek!

- Bejelentés esetén a diszpécserszolgálat veszi fel a telefont és amennyiben szükséges, kiküldik a területre a krízisautót, vagy életveszély gyanújakor kihívják a mentőt. Indokolt esetben egy hajléktalanokat ellátó intézménnyel is lebeszélik, hogy fogadják a bajba jutott személyt. Ha piszkos a ruházata, vagy valamilyen fertőzése van, akkor a Napfényt az Életnek Alapítvány 24 órás egészségügyi centrumában megfürdetik és kap tiszta ruhát. Majd a krízisautó továbbszállítja az ellátó intézménybe – számolt be a diszpécserszolgálat vezetője.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Kiemelte, hogy Miskolcon, az Árpád utca 2. szám alatt is megnyitottak télire egy 15 fős időszakos férőhelyet, amelyet sokan igénybe vesznek. Mostanra már tizenheten költöztek be. 

Hangsúlyozta, hogyha közterületen valaki rosszul lesz, vagy nagyon fázik és nincs hová mennie, akkor függetlenül attól, hogy hajléktalan-e, lehet hívni a Máltai Szeretetszolgálat diszpécserszolgálatának számát: 06-46/530-268, miután megkérdeztünk az érintettet, hogy szüksége van-e segítségre. Eszméletlenül heverő ember láttán pedig az Országos Mentőszolgálatot kell riasztani a 112-es ingyenes segélyhívó számon. 

Várjuk meg a segítőket!

- Amennyiben valaki egy ilyen ügyben telefonál, azt szoktuk kérni, hogy várja meg a helyszínen az utcai gondozószolgálat munkatársait, illetve a krízisautót. Ha erre nincs lehetősége, akkor pedig szóljon a polgárőröknek, rendészeknek! Ugyanis sok a téves riasztás és gyakran előfordul, hogy mire kiérünk, már nem találjuk ott az érintettet, mert elkóborol. Ilyenkor nagyobb baj is történhet vele. Például behúzódva egy kapualjba, éjszaka megfagyhat – kérte Kocsenga Anton. 

Kép
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-magyarországi Regionális Diszpécserszolgálata. Fotó: Juhász Ákos

Elmagyarázta, hogy a telefonban a várakozás ideje alatt ellátják megfelelő instrukciókkal a segítségnyújtót. Amikor pedig a kollégáik kiérnek – Miskolcon egy órán belül –, már bevett gyakorlat szerint feltesznek egy kérdéssort az utcán heverő embernek, hogy pontosan meg tudják határozni, mi a probléma és a továbbiakban milyen segítségre van szüksége. 

Ez is érdekelhet

Azt akarta, hogy elvigyék a rendőrök – maga hívta a 112 segélyhívót
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2025. október 12-én – egész napos italozást követően és élettársával való vita után – sajóvelezdi otthonából késő este felhívta a 112 segélyhívót, mert szerette volna, hogy elvigyék a rendőrök.
Aranyérmes a MEAFC
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Kosárlabda: a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfi felnőtt bajnokság helyosztó mérkőzéseit.
Több millió forintot zsebeltek be a kristállyal kereskedő dílerek, de elfogták őket
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.