Ugrás a tartalomra

Se crack, se stex és már verda sincs

Létrehozva
Az encsi rendőrök őrizetbe vettek egy kábítószer-kereskedőt, és tiltott szert, pénzt, illetve egy autót is lefoglaltak tőle.
Kép
drog Fotó: police.hu
Többek között ilyen tiltott anyag volt az elfogott dílernél. Fotó: police.hu

A 24 éves abaújszántói férfi januártól kezdődően cracket, bódító hatású szert értékesített akár fiatalkorúaknak is a kapitányság illetékességi területén. Az Encsi Rendőrkapitányság egyenruhásai a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály kommandósaival és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóság munkatársával, illetve kábítószer-kereső kutyájával fogtak el egy dílert - juttatta el szerkesztőségünknek közleményben Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A rajtaütés során a rendőrök több mint 6 gramm drogot, közel 600 ezer forintnyi, kis címletű pénzt és egy személygépkocsit is lefoglaltak. Kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását - számoltak be. 

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet! Új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.

Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón - hangsúlyozzák. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.