Ugrás a tartalomra

Egyetlen út maradt járhatatlan Borsodban

Létrehozva
A váratlan eseményekkel is megbirkózott a Magyar Közút.
Kép
magyar_kozut_havazas_25-1.jpg

Hétfő este még csak ízelítőt kaptunk a havazásból, a komolyabb mennyiség keddről szerdára virradó éjjel érte el Miskolcot és környékét. Megkerestük telefonon a Magyar Közút Nonprofit Kft. vármegyei igazgatóját, hogy az aktuális helyzetről érdeklődjünk.

– Úgy gondolom, hogy ezt a nagyobb mértékű hóesést is jól kezeltük – összegzett Peiker Tamás. – Egy kivételével minden út járható: a 3605-ös jelű út egy szakasza van lezárva az autósok előtt Újharangod közelében, de már dolgozunk az újranyitásán. Szeretnénk még az este érkező, újabb havazás előtt megnyitni ezt az utat is. Elzárt település nincs vármegyénkben.

Enyhébb hófúvások

A hófúvás is megérkezett a vármegyébe, de Peiker Tamás elmondása szerint ez szerencsére jóval kisebb mértékű volt, mint amit előre jeleztek. A Hernád völgyében volt a legtöbb feladatuk, a 37-es főúton folyamatosan két gép járt oda és vissza, hogy a forgalmat végig fenn tudják tartani.

– Ez szerencsére sikerült is. Egyébként a szokásos helyeken – Korlát, Fóny, Hejce környéke – volt kisebb hófúvás, de mindenhol sikerült megőrizni az utak járhatóságát – emelte ki a vármegyei igazgató.

Hozzátette, a Bodrog-közben, Sátoraljaújhely környékén is csak mérsékeltebb hófúvást kellett kezelni, ezekre a rövidebb szakaszokra külön ekével felszerelt traktort küldtek ki – ennek is köszönhetően a fent említett 3605-ös út mellett másik szakaszt nem kellett lezárni.

Kép

Elakadt járművek

Kérdésünkre elmondta azt is, hogy váratlan események természetesen mindig vannak, elakadt járműveket – teherautókat, személyautókat – kellett menteni. A 260-as úton egy kamion elakadása miatt egy rövid időre le kellett állítani a forgalmat. A rendőrség a 26-os főúton is jelzett problémát, de itt is alig 15 perc alatt helyreállt a forgalom.

Komoly elakadásokat nem tapasztaltunk

– hangoztatta.

Gőzerővel dolgoznak továbbra is

A következő napok időjárása és munkái kapcsán Peiker Tamás elmondta, hogy szerda éjszaka újabb havazásra és komoly hófúvásokra lehet számítani.

– A legrosszabb forgatókönyvet az ónos eső megjelenése jelentené, de erre szerencsére kicsi az esély. Hóesésre, hófúvásra ugyanolyan intenzitással készülünk, jelenleg is 4-es elhárítási fokozatban vagyunk, és ezt továbbra is fenntartjuk. Ez az egyik legkomolyabb készültség a Magyar Közútnál. Számítunk egy újabb komolyabb hóesésre, illetve erős szelet is jeleznek. Gőzerővel dolgozunk továbbra is – hangsúlyozta a vármegyei igazgató.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.