Ugrás a tartalomra

Viharos szelek okoznak hófúvásokat Borsodban, már narancsriasztás van érvényben

Létrehozva
Hófúvásra kell számítani szombaton az északkeleti vármegyékben, vasárnap pedig a Bodrogközben és a Dunántúl középső területein – figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésben.
Kép
Illusztráció

Azt írták, szombaton késő délután, kora este hidegfront érkezik, hatására kezdetben északkeleten, majd a Dunántúlon is egyre nagyobb területen élénk, majd erős, illetve viharoshoz közeli, óránként 50-60 kilométeres, a szélre érzékenyebb területeken ennél erősebb széllökés is előfordulhat, amely hófúvást, északkeleten erősebb hófúvást is okozhat. Az éjszaka folyamán északkeleten fokozatosan mérséklődik a légmozgás, itt várhatóan megszűnik a hófúvás.

Vasárnap napközben nagy területen kell továbbra is élénk, erős, helyenként viharos, óránként 60-65 kilométeres, a hegyekben ennél erősebb széllökésekre számítani, amely kiemelten a Dunántúli-középhegység tágabb térségében és a magasabb térszíneken erősebb hófúvást is okozhat. Napnyugtát követően fokozatosan mérséklődik a légmozgás, azonban a szél hétfőre virradóan is hordhatja még a havat.

A meteorológiai szolgálat szombatra másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére hófúvás veszélye miatt, a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetés van érvényben gyenge hófúvás miatt Hajdú-Bihar vármegyére, valamint a Dunántúlra, Tolna és Baranya vármegye kivételével.

Vasárnapra Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom vármegyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki hófúvás veszélye miatt, az ország többi részén - Zala, Csongrád-Csanád és Békés vármegye kivételével - elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hófúvás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint vasárnapra virradóan északkeleten – kiemelten Szabolcsban – nagyobb területen is mínusz 15 Celsius-fok alatti minimum-hőmérsékletek várhatók, majd vasárnap estétől főként délnyugaton fordulhatnak elő mínusz 15 fok alatti hőmérsékletek.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.