Ugrás a tartalomra

Arcukra fagyott a mosoly az igazoltatáskor

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 4 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

A rendőrök az új évben is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, nagy kockázatot jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy a járművezetés ittas vagy bódult állapotban bírósági eljárást is maga után vonhat - írja a police.hu.

Eszerint a vármegye útjain január 5-e és 11-e között két közúti közlekedési balesetet okozott ittas sofőr. Ugyanakkor a járőrök az adott időszakban négy ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt balesetet okozhattak volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy bódultan vezetnek járművet, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik!

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.