Január 22-24. (csütörtök-szombat) között tartják a XVI. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny zsűrizését, a megméretésre január 16-áig, péntekig lehet nevezni. Ahogy azt Takács Lászlótól, a verseny igazgatójától megtudtuk, számos újítással készülnek idén.
Újra Miskolcon
– Minden évben igyekszünk impozáns keretek között összehozni a pálinkabarátokat, hogy méltó módon ünnepelhessük meg a sikereiket. Debrecen után ezúttal „hazatérünk” Miskolcra, és minden adott ahhoz, hogy az idei gála hangulata is magasra tegye a lécet. Ami biztos: idén is Lékai-Kiss Ramóna lesz a február 14-ei gálaest műsorvezetője – tudtuk meg.
Hozzátette, a néhány éves kitérő után Miskolcon igyekeznek megteremteni a feltételeit egy igazán impozáns díjátadónak. Ennek idén a Miskolci Egyetem ad otthont, de mint megtudtuk, a miskolci városvezetéssel azon dolgoznak a szervezők, hogy a helyszínt illetően is „szintet tudjanak lépni”.
Az újítások
Idén újdonság lesz, hogy a 95 pont fölött teljesítő tételek Grand Gold, azaz „nagyarany” minősítést kapnak, hangsúlyozva a kimagasló kategóriát az aranyak között.
A legfontosabb változás a megújult bírálati rendszer, ami az augusztusi 300 mintás tesztelés alkalmával egyhangúan elnyerte a bírálók támogatását, és a mérések szerint 20 százalékkal pontosabb bírálatokat eredményez.
Bővül a Quintessence fajta mester cím elérhető kategóriának köre, és idén már négy nevezés is elegendő a címhez, szigorúbb éremszabályok mellett. Emellett megjelenik a TOP 100 aranyérmes termékkatalógus, valamint bevezetnek egy innovációs díjat, amely az új, ígéretes gyümölcsfajtákat és stílusokat jutalmazza.
Bírálatban az élen
Takács László a legnagyobb újításnak a bírálói rendszert nevezte.
– Eddig is mi mutattuk az utat a többi verseny számára, hiszen egy saját fejlesztésű, komplex rendszerünk van, amit sokan átvesznek, határon túli nagyversenyeken is. Most már minden pálinkát minimum 8 ember megkóstol. A nyertesről nyilván minden bíráló véleményt formált eddig is, de most minden nevező elmondhatja majd, hogy úgy született vélemény a pálinkájáról, hogy a bírálók jelentős részéhez eljutott – hangsúlyozta a versenyigazgató, hozzátéve, hogy a Quintessence-en „helyezést elérni már önmagában rang és elismerés”.
Büszkék vagyunk rá, hogy országosan és nemzetközileg elismert, magas szakmai színvonalon dolgozó bírálókkal működhetünk együtt évről évre
– emelte ki.
Az ötöde határon túlról jön
A nevezéseket illetően tavaly csúcsot döntöttek a több mint 2400 mintával – idén nem várható ekkora mennyiség, de az eddig beérkezett nevezések alapján meg fogják haladni a 2 ezret.
Mint megtudtuk, korábban érkeztek tételek olyan egzotikus országokból, mint például Kína, vagy Vietnám, de az utóbbi években ezek már nem jellemzők. A Kárpát-Medencéből viszont számos helyről versenyeznek: Erdélyből több százas nagyságrendben érkeznek nevezések, és folyamatosan nő a Felvidékről érkező minták száma is, Szerbiából szintén van nevezés, Ukrajna viszont érthető okokból kiesett egy időre.
– Tekintélyes, a 2 ezres mintaszámnál legalább 15-20 százalékot is kitesz a külföldi nevezők száma – tette hozzá.
Takács László azt is megfogalmazta, hogy „aki azt szeretné, hogy a pálinkájáról, a párlatáról a legmagasabb szakmai színvonalon adjanak visszajelzést, annak a szakma véleménye szerint ezen a versenyen kell, hogy megméresse magát”.
– Itt érmet nyerni is nehezebb, mint más versenyeken aranyat. Aki arra kíváncsi tehát, hol tart a szakmán belül és a többiekkel összehasonlítva, annak érdemes neveznie – mondta.