Ugrás a tartalomra

Ágy alatt próbált elbújni a tetten ért betörő

Létrehozva
Az ágy alatt találták meg a rendőrök azt a férfit, aki betört egy ózdi házba. A besurranó még további, és hasonló módon elkövetett bűncselekmények elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.
Kép
rendőrautó télen. Fotó: police.hu
Képünk illusztráció. Fotó: police.hu

Lopás miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 23 éves helyi férfival szemben, aki január 7-én betört egy házba, ahol a már összekészített ruhaneműkkel és kisebb elektronikai eszközökkel akart elmenekülni a helyszínről, de már nem tudott, ezért bebújt az ágy alá - olvasható a police.hu oldalon. 

A rendőröknek járőrözés közben először azt tűnt fel, hogy a családi házba a friss hóban csak befelé vezettek a lábnyomok. Majd az autóból kiszállva egyértelművé vált, hogy a ház ajtaját feltörték. Azt is tudták, hogy a tulajdonos napok óta nincs otthon. A körzeti megbízottak megtalálták az összekészített holmikat, majd az ágy alatt a betörőt is - számoltak be. 

Az Ózdi Rendőrkapitányságra előállított férfi gyanúsítotti kihallgatásán kiderült, hogy még további, általa elkövetett betörések is a rovására írhatók. A másik két ózdi lakásból mobiltelefont, pénzt, ékszereket, televíziót lopott el a besurranó tolvaj - tudatták. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.