Ugrás a tartalomra

Késsel és dezodorral támadt az eladóra

Létrehozva
Késsel a kezében bement egy tiszaújvárosi üzletbe, majd az ott tartózkodó tulajdonost a napi bevétel átadására szólította fel.

A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit megalapozottan gyanúsítanak azzal, hogy 2026. február 2-án a délutáni órákban késsel a kezében bement egy tiszaújvárosi üzletbe, majd az ott tartózkodó tulajdonost a napi bevétel átadására szólította fel. Követelésének nyomatékosítása érdekében a férfi több alkalommal dezodort fújt a sértett irányába, aki egy függönyt maga elé húzva próbált védekezni. Mivel a nő nem tett eleget a felszólításnak, a gyanúsított a pulton elhelyezett táskát magához véve elmenekült a helyszínről.

A cselekmény – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet a rablás minősített esetének megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és az ezért kiszabható büntetés miatt fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye, amelyet a gyanúsított személyi körülményei nem ellensúlyoznak kellő mértékben. Emellett megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el. Ezeket mérlegelve a bíróság 2026. március 4. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés végleges - közölte a Miskolci Törvényszék.

Címkék

Ez is érdekelhet

Tanulniuk kell még a szakmát
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 3. forduló.
A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.
Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.