Ugrás a tartalomra

Mellkason szúrta testvérét egy vilmányi férfi

Létrehozva
A terhelt a földre eső sértettet még két alkalommal fejbe rúgta és eszméletlen állapota ellenére csak másfél nap elteltével hívott hozzá segítséget.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2026. február 7-én este Vilmányban közös italozást és előzetes szóváltást követően dulakodni kezdett testvérével, majd egy 13,5 cm pengehosszúságú késsel mellkason szúrta. A terhelt a földre eső sértettet még két alkalommal fejbe rúgta és eszméletlen állapota ellenére csak másfél nap elteltével hívott hozzá segítséget - közölte a Miskolci Törvényszék.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet emberölés kísérletének a megállapítására.

Mint írják, a férfivel szemben igen súlyos büntetés kiszabása várható, így esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Személyi körülményei és életvitele alapján veszélyt jelent környezetére, szabadlábon hagyása esetén tartani lehet a bűnismétléstől. A bíróság ezért 2026. március 13. napjáig elrendelte a terhelt letartóztatását.

A végzés végleges.
 

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.