Ugrás a tartalomra

Indul a Pirostojás Expressz

Létrehozva
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is elindítja a Pirostojás Expresszt.
Kép
e erre: img_5037.JPG

A Pirostojás Expresszt a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Mahócai szárnyvonalára és a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolába - közölte szerkesztőségünkkel az ÉSZAKERDŐ Zrt.

Kép
pirostojas_260403_plakat.jpg (573.41 KB)

Mint írják, az április 3-án a gyermekek és szüleik kisvonattal utazhatnak a húsvéti nyuszihoz. Az út során tojáskereső túrával és erdei iskolai kézműves foglalkozásokkal készülnek a szervezők. A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amit a kisvasut@eszakerdo.hu e-mail címre küldött levélben lehet megtenni.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.