Ugrás a tartalomra

Sárospatakra figyel a filmipar áprilisban

Létrehozva
Első alkalommal rendeznek nemzetközi tudományos konferenciát filmturizmus témában Sárospatakon április végén.
Kép
Tokaj-Hegyalja Egyetem
Nemzetközi filmturisztikai konferencia Sárospatakon. Forrás: Tokaj-Hegyalja Egyetem

A tanácskozást az eseménynek otthont adó Tokaj-Hegyalja Egyetem, valamint a Kodolányi János Egyetem és annak filmturisztikai kutatócsoportja hívja életre április 29-én és 30-án.

Közölték, a konferencia célja, hogy a Kárpát-medence turisztikai kutatói megismerjék a filmturizmusban folyó oktató- és kutatómunkát, valamint erősítse az oktatók, kutatók és gyakorlati szakemberek közötti szakmai együttműködést.

A tanácskozás első napján tudományos előadásokat és szekcióüléseket tartanak egyebek mellett olyan témában, mint a filmturizmus globális és helyi elemei, valamint annak gazdasági hatásai az adott régió és ország részletére. A konferencia zárónapján szakmai kiránduláson vehetnek részt az érdeklődők.

A konferenciát abból az apropóból kívánják létrehozni és hagyománnyá tenni, hogy a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetem régiójából származik két Oscar-díjas hollywoodi filmstúdió alapító is. Adolph Zukor (Paramount Pictures) Ricsén-, William Fox (20th Century Fox) pedig Tolcsván született, Dave Gould Oscar-díjas koreográfus, táncrendező, a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió táncigazgatója pedig Guttman Dezsőként Cigándon született.

Hozzátették, Tony Curtis is a tágabban vett térség, Mátészalka szülötte, az Oscar-díjas Pressburger Imre pedig miskolci születésű, aki Angliában lett híres forgatókönyvíró, producer, rendező és filmstúdió alapító.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Simán nyertek a volános hölgyek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság, 6. forduló.
A Vasút kapufákat, ellenfele gólokat lőtt
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 11. forduló.
Kiütéssel nyert a Népkert Volán
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 9. forduló.
Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.