Ugrás a tartalomra

Aranyérmes a MEAFC

Létrehozva
Kosárlabda: a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfi felnőtt bajnokság helyosztó mérkőzéseit.
Kép
kosarlabda-meafc-bajnokcsapata.jpg
A MEAFC bajnokcsapata. Balról Magyar Gergely. Fotó: Bene Szilárd

A fináléban a MEAFC 87–61-re nyert a Club'96 Tiszaújváros együttese ellen.
Az egyetemi gárdában többek között pályára lépett Magyar Gergely, a DVTK HunTherm élvonalbeli női csapatának újdonsült vezetőedzője, aki Völgyi Pétert váltotta ezen a poszton.

Címkék

Ez is érdekelhet

Több millió forintot zsebeltek be a kristállyal kereskedő dílerek, de elfogták őket
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.
Riasztást adott ki zivatarok lehetséges kialakulása miatt a meteorológiai szolgáltató
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Borsod-Abaúj-Zemplén északi és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye észak-nyugati részén sárga riasztást adott ki a HungaroMet. Az érintett területeken jégeső és erős szél is kialakulhat.
Felvette elhunyt élettársa nyugdíját, csaknem 1 millió forintja bánta
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt indult büntetőeljárás.