Ugrás a tartalomra

Eltakarította a telefonokat, de elfogták a rendőrök

Létrehozva
Egy alaposnak szánt nagytakarítás után nemcsak a por tűnt el az egyik kazincbarcikai hivatalból, hanem három értékes mobiltelefon is.
Kép
lopott mobiltelefonok. Fotó: police.hu
A lopott mobiltelefonok. Fotó: police.hu

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság lopás miatt folytat büntetőeljárást egy miskolci férfival szemben - olvasható a police.hu - n. 

A gyanúsított megbízás alapján végzett takarítási munkálatokat július 11-én az egyik helyi hivatal épületében, amelynek során az egyik irodából három mobiltelefont tulajdonított el - részletezte közleményében a rendőrség. 

A feljelentés megtételét követően megindult a nyomozás - az akkor még ismeretlen tettessel szemben – ami három héten belül eredménnyel is járt, mert a rendőrök július 30-án már megállapították az elkövető kilétét, akit gyanúsítottként hallgattak ki, illetve mind a három telefont lefoglalták tőle - tudatták. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.