Ugrás a tartalomra

Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök

Létrehozva
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Kép
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Képünk illusztráció

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának miskolci pénzügyőrei augusztus 27-én közös ellenőrzést tartottak egy helyi vállalkozás telephelyén. Az intézkedés során az egyik helyiségben egy lőfegyvernek látszó tárgyat, valamint 73 darab, Magyarországon tiltott, ízesített elnevezésű elektronikus cigarettát találtak, illetve foglaltak le. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság visszaélés lőfegyverrel bűntett miatt – szakértő bevonásával – folytat eljárást - juttatta el szerkesztőségünknek a police.hu közleményét Varga Rudolf rendőr őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A NAV a lefoglalt, igazolatlan eredetű elektronikus cigaretták kapcsán jövedéki törvénysértés miatt indított eljárást - tették hozzá. 

Az elfogásról készített Reels-videó: ITT tekinthető meg. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.