Borsod-Abaúj-Zemplén
Embertelen körülmények között tartotta házi állatait
Állatkínzás miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki embertelen körülmények között tartotta és éheztette több tucat házi állatát.
Trágár szavak harsogtak az éterben
Külső védelmi tervgyakorlatot tartott a Katasztrófavédelem Tiszaújvárosban, amikor egy kis hiba csúszott a rendszerbe.
Három borsodi településen is egészségtelen a levegő
A Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnapi adatai szerint Miskolcon sem rózsás a helyzet.
Valóra vált a felsővadásziak álma
Immár egy felújított könyvtár várja az olvasókat Felsővadászon. A helyi önkormányzat a helyiségek kifestésében és a felnőtt rész bebútorozásában nyújtott segítséget. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szőnyeget vásárolt, valamint a gyermekkönyvtár berendezését is megcsináltatta.
Zebrán sodorták el a gyalogost
Figyelmetlenség vezetett odáig, hogy egy zebrán áthaladó gyalogost sodortak el Tiszaújvárosban.
Ítélet erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt
A Miskolci Törvényszék szerdán ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki haragjától felindulva többször megszúrta édesapját 2018 decemberében egy borsodi településen.
Majd tíz év elteltével rendőrkézen a brutális emberölés gyanúsítottja
A Készenléti Rendőrség nyomozást folytat egy 33 éves férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt.
Féltestvéreit zaklatta
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 16 éves férfi ellen három rendbeli szexuális erőszak bűntette miatt.
Újra ittasan vezetett, balesetet szenvedett
A Tiszaújvárosi Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki miután ittas vezetés miatt előállították, újra autóba ült és balesetet szenvedett.
Szabadon engedte a kutyáját, majd ütött, mikor ezt szóvá tették
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy 53 éves férfival szemben.
Bosszúból tett valótlan feljelentést ismerősei ellen
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt vádat emelt egy 26 éves nővel szemben, aki a rendőrségen tett feljelentésében hamisan vádolt két férfit azzal, hogy megerőszakolták.
Átvette megbízólevelét Koncz Zsófia
Átvette megbízólevelét csütörtökön Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP), akit az Országgyűlés képviselőjévé választottak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében az október 11-i időközi voksoláson.
Soron kívüli javításokat végez a Magyar Közút a 26-os főúton
Az intézkedés során a heves esőzések miatt megrongálódott útpályát állítják helyre.
Faültetéssel mutattak példát
Közel két tucat szil fát ültettek el csütörtökön Sajóvámoson az országos településfásítási program keretében.
A miskolci hősökre is emlékeztek
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlést tartott az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulója alkalmából csütörtökön a Megyeháza Dísztermében.
Az összetartás szimbólumának szánták a leleplezett alkotást
Csütörtök délután felavatták a világfát felidéző szobrot.
OVF: eredményesen vizsgáztak az új védművek
A vízügyi szakemberek szerint ezt támasztja alá az a tény, hogy bár a most levonult árhullám során a folyók megközelítették a 2010-es rekordvízállásokat, tényleges védekezési munkákra jóval kevesebb helyen volt szükség, mint tíz éve.
Elbontották a mályi téglagyár egykori kötélpálya hídját is, hogy elférjen a túlméretes rakomány
Ritkán látott méretű szállítmány közlekedik 2020.10.19.-28. között a magyar utakon.
Fokozott járványügyi intézkedések a Miskolci Törvényszéken
Keddtől érintésmentes testhőmérséklet mérést vezetnek be a Miskolci Törvényszéken és a megye járásbíróságain.
Őzikét mentettek az árvízből
Szabadidős rendőrtől kért segítséget egy helyi vadász Tiszaszederkénynél egy, az árvíz miatt bajbajutott állat megmentéséhez.