Ugrás a tartalomra

Megyei főispán: ezer éve a magyar embereket szolgáljuk

Létrehozva
Szent István napi megemlékezést és ünnepélyes díjátadót tartott a megyei kormányhivatal péntek délután a Miskolci Nemzeti Színházban.
Kép

Az eseményre, immár hagyományosan, a megye minden polgármestere meghívást kapott, hogy együtt ünnepeljenek és emlékezzenek - így természetesen Veres Pál polgármester is jelen volt az ünnepi alkalmon. A települések vezetői mellett országgyűlési képviselők és a megye közéletének meghatározó szereplői vettek még részt az ünnepségen.

Augusztus 20. az egyik legrégebbi ünnepünk; az államalapítóra emlékezünk ilyenkor, így a magyar állam ezeréves folytonosságának is az emléknapja. Mint Alakszai Zoltán főispán ünnepi köszöntőjében fogalmazott, Szent István öröksége értéket teremtett és jövőt épített, ami "a mai napig egész államunk működését áthatja". Kollégáihoz szólva azt mondta, "mi vagyunk, akik munkánkkal képviseljük és szolgáljuk ezt az örökséget".

- Hiszem, hogy az általa lefektetett alapok ma is szilárd támaszt nyújtanak - tette hozzá a főispán, aki felelősségről és alázatról beszélt munkájuk kapcsán, idézve Szent István szavait az Intelmekből.

Kép

Azt is elmondta Alakszai Zoltán - utalva a nehéz gazdasági körülményekre, az inflációra -, hogy ismét olyan idők jönnek, amikor "sokan reményt és támaszt keresve fordulnak majd az államhoz, vagyis hozzánk".

- Nekünk ebben a helyzetben is helyt kell állnunk. Fontos, hogy tudatosítsuk a szerepünket a történelem alakításában. Most kell igazán embernek is lenni. A küldetésünk azonban változatlan: ezer éve a magyar embereket szolgáljuk - emelte ki a főispán.

Beszédet mondott Koncz Zsófia miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is. Az egység szerepét és jelentőségét hangsúlyozta aktuálpolitikát sem nélkülöző ünnepi beszédében.

Kép

- Csak úgy tudjuk a problémákat leküzdeni, ha mindenen túllépve összefogunk, együtt gondolkozunk az önkormányzatokkal, az emberekkel. Szent István ebben is példát mutatott - húzta alá, hozzátéve: "nem a torzsalkodásnak van most itt az ideje, hanem a teljes nemzeti egységnek".

Az ünnepségen díjakat adtak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tisztviselők számára - idén első alkalommal külön elismerésben részesült az év ügyfélszolgálati tisztviselője -, valamint a megye egy településének polgármesterét és jegyzőjét is elismerő oklevéllel méltatták.

Kép

Az év kormánytisztviselője:

Váradi Katalin

Az év ügyfélszolgálati tisztviselője:

Pindzsulya Zoltánné

Dicséretben részesült:

Balla Norbert
Bozsvai Marianna
Dankóné Ujszászi Katalin
Dienesné Gremsperger Szilvia
Csánitsz-Macsuga Melinda
Panyik Csilla Brigitta
Smajda Gábor
Gaál Krisztián
Gulyás Lajos
Hilóczki Tünde
Kálna Gusztáv
Lipóczki Teodóra
Márián Endréné
Nagy Gábor
Orosz Sándor
Pócsikné Várkonyi Andrea
Rőczei Zsoltné
Rusznák Istvánné
Szabó Szilvia
Szegőné Vilics Ilona
Trozsák Nikolett

Elismerő oklevélben részesült:

Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere

Nagy Boglárka jegyző
Ináncsi Közös Önkormányzati Hivatal
Kázsmárki Közös Önkormányzati Hivatal (helyettes jegyző).

Ez is érdekelhet

Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Hétvégén sem érdemes rutinból vezetni a városban
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján közterületi munkálatokat végeztek a héten.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi idővel búcsúzik a naptári tél
MiskolcBelföld
Titkon valahogy így képzeltük az évszakváltást.
Bárdos Bence Fotó: DVTK
A védő szerint élet, halál
MiskolcSport
A DVTK szombaton a ZTE FC-t fogadja. A meccs előtt a DVTK saját nevelésű védője, Bárdos Bence nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.